Az Európai Bíróság szerint nem törvénytelen a reklámadó
Az ítéletben kimondták: a progresszív szerkezet miatt nem állnak fenn szelektív előnyök.
Az ítéletben kimondták: a progresszív szerkezet miatt nem állnak fenn szelektív előnyök.
Teljesen más a tét, teljesen más a rendszer, egy apró részletben azonban van hasonlóság Brüsszel és Budapest között - mindkét főváros között a vezetőjét keresi. Itthon az előválasztás tartja lázban - ha nem is túl magas lázban - a politikát, Brüsszelben pedig a csúcsjelöltek taktikázására figyel az elit. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
Lassan egy hónap telt el az EP-választások óta, ám még mindig nem tudni, kik váltják az EU mostani vezetőit. És egyelőre nem is látszik, mi lesz az alkudozás végeredménye.
Andrej Babis maga a két lábon járó összeférhetetlenség, hiszen uniós pénzekből gazdagodik. Bűnvádi eljárás folyik ellene, ezért rátámadt a független igazságszolgáltatásra, ami viszont már a cseh polgároknak is sok, tüntetéseken követelik a lemondását.
Megint felszólította a kormányt Brüsszel, hogy tartózkodjon a kutatási szabadság szűkítéséről. Az MTA nemsokára sajtótájékoztatót tart.
Nyílt levél Manfred Webernek, a parlament elé beterjesztett új törvényjavaslat, bizonytalanság, szigorú Európai Bizottság – elég nagy a bizonytalanság és a birkózás az akadémiai kutatóintézetek felett. A kormány érdekei szembekerültek egymással, és egyelőre nem lehet sejteni, melyik lesz az erősebb. Bármi bekövetkezhet.
Szokatlan határozottsággal üzent Brüsszel a magyar kormánynak a Magyar Tudományos Akadémia átalakítása miatt.
Milos Zeman és Andrej Kiska a V4-ek közös kiállását szorgalmazza Sefcovic ajánlása tekintetében, az Európai Bizotság "vezető pozíciójába".
Az EP-választás csak a kezdet volt, most kezdődik igazán a harc az európai politikusok között. A tét: kik kerüljenek az EU három vezető testületének az élére.
Csaknem 20 éve folynak a tárgyalások az Európai Unió és a dél-amerikai közös piac, a Mercosur országai között.
Továbbra is bízik az Európai Bizottság (EB) elnöki tisztségének megszerzésében Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) jelöltje.
Az olasz biztosjelöltek között esélyesként Giancarlo Giorgetti, a Liga politikusa, a miniszterelnöki hivatalt vezető jelenlegi államtitkár indul.
Elolvasták az Európai Bizottságban a magyar energia- és klímatervet, majd azt írták: kidolgozatlan az anyag, kiegészítésre szorul, ahol pedig konkrét tervek vannak benne, az nem elégséges.
De ma már nehezebb a dolguk az álhírterjesztő ügynököknek.
Budapesten tárgyalt a négy ország vezetője arról, kinek a jelöltségét támogassák az unió új vezetőinek kiválasztásakor.
Beadták a 2020-as költségvetés tervezetét, ledorongolta az Európai Bizottság a magyar kormányt, óriási roham indult az új szuperkötvényért. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Első ránézésre gazdaságpolitikai tanácsokat adott az európai szemeszter keretében Brüsszel Magyarországról, ám valójában lesújtó bírálatok csokra a Tanácsnak benyújtott vélemény. Szó esik benne a burjánzó korrupcióról, a szegényekkel szembeni diszkriminációról, a CEU-ról és az MTA-ról is.
A nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkár megerősítette, amit Orbán Viktor mondott a néppárti politikusról.
Az Európai Parlament csak az EP-választási csúcsjelöltek közül választ elnököt az Európai Bizottság élére – jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje hétfőn Münchenben.